külföldi alapok

Így lehet elpackázni az évtized üzletét!

Az utóbbi években nagyon jó teljesítményt hoztak a részvényalapok, a befektetők azonban nem feltétlenül tudtak ebből részesedni. Sajnálatos módon az ügyfelek hajlamosak a rövid távú hozamok alapján döntést hozni és mivel egyben türelmetlenek is, jellemzően rosszul szállnak ki egy alapból. A MarketWatch szakértője szerint be kell látni, hogy a portfólió-menedzser nem tudja tartósan megverni a piacot, így akkor sem érdemes pánikozni, ha az alap alulteljesítő. Általában véve is nyugodtnak kell maradni, különben úgy járunk, mint a példaként hozott amerikai részvényalap befektetői. Nehéz elhinni, de miközben az alap jókora hozamot ért el, a tipikus befektetőket óriási veszteség érte.

Specialistát vesz meg a Legg Mason

Tavaly új vezetőt kapott az amerikai Legg Mason alapkezelő, azóta sok változás történt a cég háza táján, a sokadik akvizíciójukat most jelentették például be. A Marrie Currie lett a kiszemeltjük, ugyanis a társaság nemzetközi részvényspecialistának számít, az ügyfelek különösen érdeklődnek az eszközosztály iránt. A tranzakciók 2014 negyedik negyedévében zárulhat le, az viszont talány, hogy a 10 milliárd dolláros alapkezelőt mennyiért veszik meg - írja a Reuters.

Amerika még mindig jó választás

A Fidelity a piaci várakozásai alapján nagyobb átrendezést nem hajtott végre a portfólióján, továbbra is amerikai részvény és dollárdominancia jellemzi a kitettségüket. Ágazati összevetésben az egészségügyben és a technológiai szektorban látják az elemzők a legnagyobb növekedési potenciált - derül ki az alapkezelő közleményéből.

Elárulta, mit tett Magyarország megmentője a pénzével!

A legfrissebb statisztikák alapján a Templeton még mindig tartja állásait hazánkban, június végén az államadósság 11,5%-a volt az alapkezelőnél. A Portfolio által követett 6 alapban átlagosan 7,3%-os magyar kitettséget tartottak, a legtöbb magyar papír a globális kötvényalapjukban volt. Az igazi újdonság az, hogy kiderült, mit is tettek a májusban nagyobb tételben visszaadott magyar kötvények ellenértékével. Ahogy azt sejteni lehetett, a hosszabb futamidők felé mozdultak el és nem kezdték meg a kiszállást. Különösen nagy volt az érdeklődés a 2018-as, 2019-es és 2025-ös lejáratok iránt. Mindez azt jelenti, hogy még látnak fantáziát Magyarországon, eladói nyomás nincs rajtuk.

Megvesznek az emberek az újgenerációs alapokért

Másfél év alatt közel a duplájára emelkedett a multialternatív alapokban lévő vagyon nagysága, a Morningstar adatai szerint ez az egyik nagy kedvenc az amerikai ügyfelek körében. A különböző alternatív stratégiákat összeválogató alapok teljesítménye nagyon eltérő. A vizsgálatok azt hozták ki, hogy jobban szerepelnek, akik alapokat válogatnak be a portfólióba, mint akik kiadják fedezeti alapoknak közvetlenül a

vagyonkezelést - írja az InvestmentNews.

Borzasztó gyenge évet zárhatnak a hedge fundok

A válság óta az egyik leggyengébb évet zárhatják idén várakozásaik szerint a hedge fundok, derül ki a szektorban nagy névnek számító Preqin által készített felmérésből. A 150 megkérdezett fedezeti alap közel kétharmada 6%-os, vagy ez alatti hozamot vár az idei évre - írja a Financial Times.

A figyelmeztetés ellenére veszik a kötvényeket

Az amerikai kötvényalapok piacán a szakértők az év elején meglehetősen szkeptikusak voltak, a hozamemelkedési várakozások miatt gyenge teljesítményt vártak az alapoktól. Az év első fele azonban meglepetéssel szolgált, egy közepes átlagidejű portfóliót összeállító kötvényalap 1,4%-os hozamot ért el. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy 2014-ben eddig nagyon keresettek voltak a kötvényalapok. A szakértők által vonzóbbnak tartott részvényalapokat viszont a befektetők nem keresik, sőt az utóbbi két hónapban inkább az eladói oldalt erősítették - írja a Boston Globe.

Még kitart a lendület a fejlődő kötvényalapoknál

Ismét örömteli folyamatokat láthattunk a július 9-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ráadásul utóbbi esetében ez volt zsinórban a tizenötödik hét, ami tőkebeáramlással zárult, aminek köszönhetően jelentősen javult az alapkategória idei teljesítménye. Ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot, a tőkebeáramlás mértéke sokkal szerényebb volt a korábbi hetekben tapasztaltakénál, ráadásul a keménydevizás kötvényalapok estében tőkekiáramlásra került sor.

Nem válik meg leányától az UniCredit

Többször is felröppent az utóbbi években az UniCredit tulajdonában lévő alapkezelő eladásának lehetősége. Egy friss beszámoló szerint a bank egyértelműen állást foglalt a Pioneer mellett, kimondták, hogy stratégiai fontosságú a csoport számára és még egy kisebb pakettől sem válnának meg. Pedig piaci pletykák szerint a CVC Capital Partners is érdeklődött - írja a Reuters.

Még mindig ezekért rajonganak a befektetők

Ismét örömteli folyamatokat láthattunk a június 25-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ráadásul utóbbi esetében ez volt zsinórban a tizenegyedik hét, ami tőkebeáramlással zárult, aminek köszönhetően jelentősen javult az alapkategória idei teljesítménye. Ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot, hogy mind a részvény, mind pedig a kötvényalapok esetében a tőkebeáramlás mértéke csökkent az elmúlt hetekben.

A kötvénykirály javítani tudott

Az első negyedéves csalódást keltő teljesítmények után Bill Gross jó eredménnyel rukkolt elő az utóbbi három hónapban, a versenytársak kétharmadát meg tudták verni a legnagyobb abszolút hozamú kötvényalapjukkal. A közel 2%-os hozam sokat jelenthet, bár nagy kérdés, hogy önmagában ez a tény, mennyiben tudja megakadályozni a 13. hónapja tartó tőkekivonásokat. Szakértők szerint nincsenek egyszerű helyzetben, sokat kell még dolgozni, hogy a befektetők bizalma visszaálljon - írja a Wall Street Journal.

Orosz válság: komoly átalakítás a Raiffeisen alapoknál

Az orosz befektetők aggodalommal figyelik az eseményeket, az orosz-ukrán válság elmérgesedése miatt egyre többen keresik a külföldi befektetéseket. Lapértesülések szerint a Raiffeisen Capital is érzékelte ezt, ezért döntött úgy, hogy a BRIC részvényalapjába beolvasztja egy globális feltörekvő piaci alapját. Helyi szakértőjük szerint a BRIC koncepció haldoklik, sokkal szélesebb befektetési palettát kell adni.

Nem tetszik a sörgyártó az Erstének

Többször is próbált Ausztria legnagyobb alapkezelője párbeszédet kezdeményezni belga sörgyártó óriással, viszont mivel nem történt előrelépés többek között az igazgatótanács javadalmazási politikáját illetően, több alapjukban is eladták a kitettségüket. Az Anheuser-Busch InBev szerint a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően jártak el. Ez az eset is rávilágít, hogy mennyire fontosak a befektetők számára a vállalatirányítási szempontok - írja a Financial Times.

Áramvonalasítja tevékenységét a Raiffeisen alapkezelője

A Raiffeisen Capital Management bejelentése szerint komolyabb szervezeti átalakítást hajtanak végre Ausztriában, az új elnök-vezérigazgató szerint szükséges az alapkezelési tevékenység leegyszerűsítése. Több céget is egybeolvasztanak, miközben osztályokat is összevonnak. Nagy hangsúlyt fektetnek az intézményi ügyfelek kiszolgálására, hiszen egyes alternatív megoldásokra komoly kereslet mutatkozik - írja az Investment & Pensions.

Könnyedén ki tudna szállni a Templeton, ha akarna!

Néhány napja a Templeton kötvényguruja elégedetten nyilatkozott a magyar befektetéseiről, a Financial Timesnak adott interjújában most más piacokra fókuszált Hasenstab. Elmondása szerint a fejlett kötvénypiacokon alig lehet hozamot elérni, globális kötvényportfóliót kell kialakítani, amelyben van helye magasabb alfával kecsegtető kötvényeknek is. A piaccal sok esetben szembe menő befektető bizakodó az ukrán kötvénypiacon, néhány éves időtávon hasonló utat járhatnak be, mint Magyarország. A szakértő kifejtette, hogy nem adnának el olyan piacokon, ahol az eladások elmozdítanák a piacot jelentősen, de például az ír portfóliót egy az egyben el tudnák adni. Sőt, a magyar kitettségből is relatíve egyszerűen ki tudnának szállni.

Tovább lapátolják a pénzt a befektetők a fejlődő piacokra

Ismét örömteli folyamatokat láthattunk a június 11-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ráadásul utóbbi esetében ez volt zsinórban a tizenegyedik hét, ami tőkebeáramlással zárult, aminek köszönhetően jelentősen javult az alapkategória idei teljesítménye.

Bosszankodnak az EKB döntése miatt az alapkezelők

A negatív kamatláb kevés teret hagy az alapkezelőknek, az egyöntetű vélemény szerint a részvénypiacok új történelmi csúcsra emelkedésével alig lehet jó befektetési lehetőséget találni. Az értékeltségek Európában és Amerikában is magasan találhatók. Esetleg a gazdasági növekedés beindulására játszva meg lehet próbálkozni a ciklikus papírokkal, de például a hagyományos osztalékfizető papírok helyett is érdemes olcsóbb alternatívát keresni - írja a Reuters.

Elintézték a kötvénykirály alapját

Nem hozott enyhülést a május sem a Pimco számára, a Bill Gross által kezelt alapból a befektetők 4,3 milliárd dollárt vontak ki. A negatív széria 13. hónapja tart, összesítve 60 milliárd távozott a zászlóshajónak számító alapjukból. Szakértők szerint havi alapon az átlagnál magasabb átlagidejű portfólió tartásával képesek voltak a versenytársak többségét megverni, viszont néhány hónapos időtávon jelentősen lemaradtak a piac mögött - írja a Reuters.

Bíróságra mennének a kisbefektetők az igazukért

Világszerte sok olyan esettel lehet találkozni, amikor a befektetők az alapkezelőket vonják kérdőre az alapok teljesítménye és díjterhelése miatt. Svédországban a kisrészvényeseket védő szövetség szerint az ország legnagyobb vagyonkezelője főként indexkövető részvényalapokat adott el aktívan kezelt alapként. A probléma az, hogy a vállalásaikat nem tudták teljesíteni és meglehetősen magas költséget vontak le. Az ügy még csak az elején tart, de a legrosszabb esetben akár hivatalos perre is sor kerülhet - írja a Reuters.

Talicskázzák a pénzt a befektetők a fejlődő alapokba

Ismét örömteli folyamatokat láthattunk a május 28-án zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint. Ráadásul utóbbi esetében ez volt zsinórban a kilencedik hét, ami tőkebeáramlással zárult, aminek köszönhetően jelentősen javult az alapkategória idei teljesítménye.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.